Az alábbiakban olyan Kiegészítő gondolatok jelennek meg, amelyeket az aktív lapokon nem jelenítünk meg, de az adott szolgáltatás leírásánál elérhető
Követeléskezelés-behajtás
Szinte minden visszaszerezhető, amire első pillanatban csak legyintünk (vagy lehetetlennek tűnik)!
A követeléskezelés és a követelésbehajtás alapvetően két különböző szolgáltatás.
Követeléskezelés
A követeléskezelés megelőző tevékenység köztünk és a megbízó között, amely már a szerződéskötést megelőzően megkezdődik a megbízó üzleti partnerének profilozásával, amely magában foglalja többek között a megbízhatóságát, pénzügyi helyzetét, fizetési képességét és vélhető szándékát, a törvényes eszközök felhasználásával. Szakemberek segítségével javaslatot teszünk biztosítékok beépítésére a szerződésbe.
A követeléskezelés folyamán figyelemmel kísérjük a megbízó üzleti partnerének tevékenységét, a fizetési határidőket, azok teljesülését, pénzügyi helyzetének folyamatos értékelésével. A felmerülő kockázatok esetén tájékoztatjuk a megbízót, akciótervet dolgozunk ki a kockázat minimalizálására, lehetséges megszüntetésére.
Amennyiben a szerződésben meghatározott időre nem történik meg a fizetés, az erre kidolgozott szabályok szerint a megbízóval folytatott egyeztetést követően megkezdjük a követelés behajtását, az adóssal történő folyamatos kapcsolattartással.
Követelésbehajtás
A követelésbehajtás a már meglévő — szerződésszerű vagy szerződéshez nem kötött — tartozás behajtása, vagy olyan módszerek kidolgozása, amelyek a fennálló tartozás megtérülését, csökkentését lehetővé teszik.
A követelésbehajtás során teremjük meg a jogos követelések behajtásának feltételeit. Indokolt esetben személyes tárgyalással, határozott fellépéssel, személyre szabott tárgyalási taktika kialakításával növeljük az adós fizetési hajlandóságát.
A követelésekkel kapcsolatos valamennyi tevékenységünk során folyamatosan konzultálunk szakemberekkel, ezzel is biztosítva a végzett tevékenység szakszerűségét, eredményességét.

Vagyonvédelem
A személy- és vagyonvédelem területén fókuszban a megelőzés!
“A biztonság azt jelenti, hogy az ember mindig egy lépéssel a másik előtt jár.”
Stieg Larsson
a vagyonvédelem alapja a Precizitás, Diszkréció és megbízhatóság!
Cégünk átfogó vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújt, amelyek segítenek megóvni értékeit a váratlan helyzetektől. Szakértőink a legújabb technológiákat és stratégiákat alkalmazzák, hogy hatékonyan védjék meg ingatlanait és vagyontárgyait.
A Legoflex Kft. célja, hogy Ön nyugodt lehessen, tudva, hogy értékei biztonságban vannak. Válassza a megbízhatóságot és a professzionalizmust a vagyonvédelmi megoldások terén.
Vállaljuk lakóingatlanok, társasházak, vállalkozások ingatlanjainak teljes körű vagyonvédelmi (élőerős, elektronikai) kialakítását, a felméréstől a rendszer teljes átadásáig és üzemeltetéséig.
Ügyfeleink igényeire szabjuk a felajánlott szolgáltatásokat!

Magánnyomozás
Magánnyomozási tevékenységet — a törvény által szigorúan meghatározott módon — olyan személy végezhet, aki megbízás alapján, a magánnyomozás módszereivel gyűjti az igényelt információt.
A Wikipédiában itt olvashatsz bővebben…
A magán- valamint az üzleti életünkben szükségünk lehet az általános biztonsági megoldások mellett olyan információkra amit magánnyomozói módszerekkel lehet beszerezni.
Az alábbi kérdésekre nyújtunk megoldásokat (a teljesség igénye nélkül):
- Több információt szeretne meglévő és leendő üzleti partnereiről?
- Bármely okból megfigyelésre lenne szüksége?
- Gyanú ébredt, hogy lehallgatják?
- Párkapcsolatában hűtlenségre gyanakszik?
- Zaklatják? Akaratán kívül tőrvényellenes tevékenységbe keveredett?
- Magán, vagy üzleti életéből eltűnt valaki?
- Bővebb céginformációra lenne szüksége?
- Vagyonvédelmi szaktanácsadásra lenne szüksége?
- Bármilyen biztonsággal kapcsolatos kérdése illetve gyanúja merült fel?
Rendelkezünk a magánnyomozói munkához szükséges végzettséggel, ismeretanyaggal, gyakorlattal és kapcsolati tőkével!
Bátran keressen meg, mindenre megkapja a válaszokat!

Értékkísérés
Az értékkísérés kiemelt fontosságú az ingóságaink, a számunkra fontos személyek védelme szempontjából, amelyek szorosan összefüggenek a szállítással, földi‑, vízi- és légiközlekedéssel.
Az érték fogalma alatt értjük a vagyontárgyakat (pl. pénz, ékszer, informatikai eszközök, szerszámok, építési- és veszélyes iparianyagok stb.).
Az értékszállítás és értékkísérés
Szorosan összefüggő, de két külön tevékenység. Értékszállítás esetén az érték átkerül a szállítás időtartamára a szállító felelősségi körébe. Értékkísérés esetén az értékkísérő csak a szerződés szerinti felelősséggel tartozik az értékkísérésben vállalt feladat elvégzéséért.
Az értékszállítás és értékkísérés olyan kihívásokat és felelősségeket tartalmaznak, melyek megkövetelik a különleges biztonsági megoldások alkalmazását. A fegyveres kíséret fontos elem, melyek biztosítja az értékek biztonságos eljuttatását a kijelölt helyre.
Az értékkísérés során jelentős a szakszerű tervezés, az ezt követő intézkedések megtétele az előre nem látható helyzetek (támadások, balesetek. közlekedési szituációk …) megelőzése és kezelése érdekében. Az értékkísérésben résztvevő szakembereink képzettségi szintje és tapasztalata biztosítja, hogy hatékony védelmet nyújtsanak a szállított értékek számára. A fegyveres kíséret szükségszerű az esetleges fenyegetések megfelelő elhárítására.
A szállítás értékbiztosítása szakértő biztosítók bevonásával szintén létfontosságú eleme az értékszállítási- és kísérési folyamatoknak. A megfelelő biztosítási intézkedések a váratlan eseményekre való felkészülést szolgálják, és garantálják, hogy a kártérítési folyamatokat a szakemberek megfelelő szinten bonyolítsák.
Az összetett biztonsági megoldások alkalmazása mindvégig segítik az értékszállítási és értékkísérési folyamatok hatékony és biztonságos véghezvitelét. A technológiai fejlesztések és a magasan képzett személyzet garantálják, hogy az értékek biztonságban érkezzenek meg a rendeltetési helyükre. Jó tervezéssel minimalizáljuk a lehetséges kockázatokat és veszteségeket.

Ingatlanfejlesztés
Az ingatlankezelés szlogenje:
Nincs eladhatatlan ingatlan, ha megtaláljuk a megfelelő vevőkört!
Az ingatlankezelési projekt keretében vállaljuk
Adás-vételre kerülő ingatlanok:
- felmérését az alapoktól a felépítményig,
- a szükséges biztonságtechnikai felmérések, hatósági engedélyek beszerzését,
- megfelelő pénzügyi- és hitel tanácsadást,
- az értékesíthető ingatlanok megjelenítését hirdetőfelületeken,
- az ingatlanok nyilvántartását az ajánlattól az ingatlan értékesítésének lebonyolításáig.
Ingatlanok építésének lebonyolítását a tervezéstől az átadásig.
Felújításra váró ingatlanok teljes vagy részleges átalakítását, korszerűsítését a tervezéstől az átadásig.
Takarítást.
Parkosítás-kertépítést.
Rosszul felépített, felújított ingatlanok műszaki felmérése (szakértői dokumentációk peres eljárásokhoz), a hibák kijavítása.

Kert- és parképítés
Esztétikus és funkcionális zöld területek létrehozásában a legtöbbet tudjuk nyújtani, legyen az magánkert, lakópark belső tere vagy települések parkjai.
Vállaljuk magán kertek, lakóparkok, közterületek és ipari területek stb… zöldfelületeinek tervezését, kivitelezését.
Igény estén a kialakított területek utógondozása és folyamatos karbantartása is a szerződésünk részét képezheti.
Szakértő munkatársaink gondoskodó szeretettel és kimagasló hozzáértéssel végzik munkájukat. Kezük alatt a kertek és parkok folyamatosan szépülnek. Az igényesen megtervezett füvesterületek, virágok, cserjék és az összekötő utak folyamatos gondozása hozzájárul az esztétikus terület arcképéhez.

Takarítás
Professzionális takarítás elengedhetetlen része mindennapi életünknek!
Az összes ingatlan típusnál modern, jól gépesített és környezetbarát technológiákkal dolgozunk.
Takarítás
Az alábbiakban (a teljesség igénye nélkül ) mutatjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyekre tudunk szerződést kötni.
Épület takarítás:
• Irodák
• Kommunikációs helyiségek
• Üzemcsarnokok
• Kiszolgáló és melléképületek
Terület takarítás:
• Zöldterület — növényzet
• Közlekedési utak és járdák
• Terep
A szolgáltatást a napi munkarendhez igazított technológia alkalmazásával szervezzük meg.
A technológiába iktatott takarítási anyagok környezetkímélőek, és biztosítják a személyes higiéniát is.
Épület takarítás — Napi
1. portalanítás
2. kommunális és egyéb
3. helyiségek fertőtlenítő takarítása
4. hulladék eltávolítás
5. padozatok takarítása
Terület takarítás — Napi
1. közlekedési utak seprése
2. hulladék gyűjtés, tárolás
3. zöld területek napi gondozása
Időszakos takarítás — Épület
1. nyílászárók takarítása
2. falak portalanítása
3. mosható falfelületek tisztítása
4. vegyszeres padozat tisztítás
Időszakos takarítás — Terület
1. zöld terület, virágok, sövények, cserjék, bokrok, fák gondozása
2. közlekedési utak mosása
Takarítás — A napi és időszakos takarítások technológiájába iktatott összes tevékenységet magába foglalja.

Épületszakipari munkák
Épületszakipari munkáink kiterjednek a magán, ipari, közintézményi szektor valamennyi elemére, az új épület tervezéstől a meglévő épületek teljes, komplex felújításáig.
Tervezési és/vagy kivitelezési hibákból eredő felújítások lebonyolítását a hibás konstrukció feltárásától, szakértői dokumentációk elkészítése peres eljárásokhoz, az igazságügyi eljárás végig vitelétől a javítás kivitelezéséig!
Épület – szakipari szolgáltatás
- épületek teljes felújítása
- belsőépítészeti átalakítások
- helyiségek funkció szerinti átalakítása
Épület – karbantartási szolgáltatás
- gyorsszolgálat szervezése az azonnal elhárítandó szakipari feladatok elvégzésére
- helyiségek teljes vagy részleges szakipari felújítása, rongálódások elhasználódásából bekövetkező amortizációs és esztétikai hibák kijavítása
- gépészeti szakipari feladatok elvégzése
- megelőző, karbantartó munkák elvégzése
- épület-szakipari tevékenységet nem igénylő munkák elvégzése
